Korok, asszonyok rovatunk folytatásában újabb hölgyeket és asszonyokat mutatunk be, kiknek szépségét a történetírás, s némelyiküknél a művészet is megörökítette. Második rész.

Xi Shi

Az ókori Kína legszebb asszonyai, a Négy Szépség közül az egyik volt Xi Shi. Kr.e. 506-ban született Zhujiban. A legenda szerint olyan gyönyörű volt, hogy egyszer egy tó fölé hajolva figyelte a halakat, amelyek ahogy megpillantották őt, elfelejtettek úszni és elsüllyedtek a tóban. Goujian, Yue királya ebben az időben hadban állt Wu királyával, aki legyőzte és fogságba vetette őt. Goujian viszont megszökött és bosszút forralt. Nőcsábász hírében álló ellenfele számára megkerestette országa legszebb asszonyát. Úgy tervezte, hogy a nő annyira megbabonázza majd a királyt, hogy annak figyelmetlenségét kihasználva Goujian megtámadhatja Yue-t. Xi Shi nem csak szép, de rendkívül művelt nő volt.

Az „ajándékot” Goujian minisztere, Fan Li vitte Wu királyának, de útközben Xi Shi és a miniszter szerelemre lobbant egymás iránt. A király boldogan vette át a nőt, palotát is építtetett neki. A terv bevált, a királyt végül minden embere elárulta, Goujian lerohanta országát és meggyilkolta az uralkodót. Az ezt követő események a feledés homályába vesztek. Egyesek szerint Xi Shi egyszerűen eltűnt, esetleg a támadásban halt meg, de Goujian is megölhette, mert a nő nem akart az ágyasa lenni. A legszebb verzió szerint Xi Shi és Fan Li elmenekültek és együtt töltötték életük hátralevő részét. A lány nevét napjainkban templom és híd viseli, alakját versek és dalok is megörökítették.

VII. Kleopátra

Nem tudhatjuk, hogy valóban szép volt-e, vagy csak vonzereje tette őt ellenállhatatlanná. Plutarkhosz szerint horgas orra, alacsony és hízékony termete volt. Kr.e. 69-ben született XII. Ptolemaiosz lányaként. Öccse, XIII. Ptolemaiosz feleségeként került a trónra, de egyértelműen egyeduralkodó kíván lenni. Fivére ezért száműzte őt, s Kleopátra Caesar támogatásával jutott vissza a trónra, immár másik öccse, XIV. Ptolemaiosz mellett. A római államférfivel folytatott kapcsolat eredménye egy kisfiú lett, akit Caesar is elismert. A királynő rendkívül művelt volt, számtalan nyelvet beszélt.

Caesar halála után Marcus Antoniusban találta meg új társát. Három közös gyermekük született: Kleopátra Szeléné, Alexandrosz Héliosz és Ptolemaiosz. Caesar örököse, Octavianus azonban ellenük fordult, Antonius kardjába dőlt, míg Kleopátra a mítosz szerint mérgeskígyóval vetett véget életének. Caesartól származó fiát Octavianus meggyilkoltatta, de a többi gyermeket testvére, Octavia nevelte tovább. Kleopátra Szeléné sorsáról annyit lehet biztosan tudni, hogy II. Juba numidiai király felesége lett és két gyermeke született.

Merániai Ágnes

II.András magyar király sógornője, Gertrúd királyné nővére híres szépségnek számított. IV. Bertold merániai herceg és Rochlitzi Ágnes leányaként született 1172-ben. 24 éves korában lett II.Fülöp Ágost francia király felesége. A király már kétszer volt házas, nem egészen egy évvel korábban dániai Ingeborgot vette nőül, de a hölgy nem nyerte el tetszését. Ingeborgot zárdába vitette, s elvette Ágnest. Házasságukból négy gyermek született, ketten sajnos már halva jöttek világra.

Időközben III. Ince pápa felszólította Fülöp Ágostot, hogy ismerje el újra első feleségét, de a király nem engedett, ezért a pápa nyomás alá vetette. Interdictumot vezetett be a Francia Királyság területén, ahol így nem lehetett egyházi tevékenységet folytatni. A király elismerte Ingeborgot, de az asszony továbbra is zárdában élt, míg Ágnes férje mellett volt haláláig. Fülöp Ágost 22 évvel élte túl feleségét, a korabeli források szerint őszinte gyászt viselt Ágnes elvesztésekor.

PT