Laborfalvi Róza, Nagy Bella – Jókai Mór
Jókai mindkét választása botrányosra sikeredett. Laborfalvi Róza 32 évesen, egy törvénytelen gyermek édesanyjaként csavarta el a 23 éves Jókai fejét, ezért az anyós sosem bocsátott meg a színésznőnek. Miután együtt megöregedtek, Róza elhunyt, Jókai magára maradt. Bő egy évtized özvegység után belehabarodott a 20 éves kezdő színésznő Nagy Bellába, akit hamarosan feleségül vett, okot adva a gúnyos pletykálkodásra. A Jókai-rokonság természetesen gyűlölte a fiatalasszonyt, aki anyját és testvéreit is beköltöztette az író otthonába és jóformán felélték vagyonát. Jókai halála után mindent Bella örökölt, hiába perelte a rokonság az író javaiért. Bella elhagyta az országot, 43 évvel később hunyt el Londonban.
Simon Jolán – Kassák Lajos
Jolán szegény sorba született, 15 éves korától gyári munkásként dolgozott. Hozzáment egy durva asztaloshoz, akitől három gyermeke született. Tájékozott, intelligens, olvasott fiatal nő volt. Miután férjét otthagyta, találkozott Kassákkal, közös életük azonban nehezen indult. Az asszony tüdőbajban szenvedett, munkájából elbocsátották, Kassák nem tudta eltartani a családot. A gyerekeket évekig apácák nevelték, különben éhenhaltak volna. Jolán elvégezte a színiiskolát, tehetséges művész lett, bécsi emigrációjuk során némafilmekben szerepelt. Hazatérve fiatal munkásoknak szavalókórusokat szervezett, melyek idővel politikailag veszélyesen népszerűvé váltak, ezért a kormány betiltotta őket, Jolán többé nem szerepelhetett a színpadon sem. Az asszony sokat betegeskedett, lelkét pedig Kassák félrelépései is megviselték. 53 évesen otthonában kinyitotta a gázcsapot és öngyilkos lett.
Simonyi Mária – Móricz Zsigmond
A szép színésznő 1924-ben kapta meg az akkor még nős Móricz Búzakalász c. színdarabjának főszerepét. Az író felesége akkoriban már más férfiak társaságát is kereste, mikor azonban hírét vette Móricz és Mária bimbózó szerelmének, többször öngyilkosságot próbált elkövetni, ami 1925-ben be is következett. Móricz egy évvel később feleségül vette szerelmét, de a házasság csak néhány évig volt boldog, Móricz gyakran hűtlenkedett, valószínűleg fogadott lányától, Littkey Erzsébettől gyermeke is született. Az író 10 év után elköltözött otthonról, míg Mária folyamatosan játszotta modern darabok hősnőit – főleg Budapesten és Erdélyben. A fővárosban hunyt el 70 évesen.