Lake Charles egy Szombathely méretű kisváros Louisiana államban, az Egyesült Államok déli részén. Párás, mocsaras, fülledt és vadregényes vidék, gyakran sújtják komoly viharok, hurrikánok.
A várostól nem messze egy, a 18. század derekán épült kétszintes, klasszikus déli farmházban ünnepelte 100. születésnapját Laonise Hebert LeBleu 1940. április 11-én. A régi ház sok szenvedést láthatott: tulajdonosai, a LeBleu család híres rabszolgatartó ültetvényesek voltak.
Joe nagyi – ahogy idős korára ismertté vált – 1840-ben született a szomszéd megyében. Gyerekkora békésen telt ezen a festői, még alig lakott, vad vidéken.
1861-ben azonban kitört a polgárháború és a békés évek átmenetileg véget értek. Laonise, aki rendkívül tehetséges és vakmerő lovas volt, emellett a puskával is jól megtanult bánni, egy alkalommal komoly veszélybe került.
Egy uniós katona erőszakkal akarta magával vinni Laonise egyik lovát. A nő foggal-körömmel küzdött, akár élete árán megvédte volna a saját tulajdonát. Bátorságával és bestiális viselkedésével “meggyőzte” a katonát, aki elállt szándékától és megjegyezte, hogy ha a katonái harcolnának így, az összes csatát megnyerné.
A kis déli hölgynek kifinomultabb oldala is volt: szerette a zenét, a táncos mulatságokat, vidám és boldog volt, olyan sugárzó megjelenéssel, hogy mindenki azonnal felfigyelt rá.
George Peter Alexander Healy: Portrait of Sallie Ward, 1860) wikipedia.com
Így tett a vele közel egykorú Joseph Camarsak LeBleu, egy híres louisianai földbirtokos és rabszolgatartó fia is. Apja, a tehetős Arsene LeBleu állítólag jóban volt az őslakosokkal és egy hírhedt kalóz, Jean LaFitte is gyakran vendégeskedett nála Lake Charles közeli birtokán.
Joseph 16 évesen házasodott először, két gyermeke született, de felesége – bár adat nem áll róla rendelkezésre – vélhetően korán meghalt. Joseph a konföderáció katonájaként számos kegyetlen csatában vett részt, de a háború évei után úgy döntött, megállapodik Laonise mellett.
A pár 1867-ben házasodott össze és ekkor költöztek a LeBleu család birtokára, Lake Charles közelébe. 10 gyermekük született a következő 20 év során és Laonise a déli asszonyok átlagos életét élte: gyermekeinek, a ház és a birtok irányításának szentelte életét. Hosszú élete során 23 árva gyermek felnevelését is vállalta, felügyelte.
Sokan szerették, idővel nagy történetmesélővé vált, aki ismerte a környék összes titkát banditákról, kalózokról és a vadonban élő törvényen kívüliekről. Egy alkalommal állítólag az épp arra tévedő Jesse James-t és bandáját látta vendégül és a hírhedt bűnöző fizetni akart a vacsoráért, amit Laonise visszautasított.
“Kicsit alacsonyabb az átlagnál, karcsú, élénk csillogással a fekete szemében – majdnem madárszerű, nem nehéz elképzelni őt fiatal, életteli, boldog és csinos lányként. Még mindig ő sodorja – nagy szakértelemmel – saját cigarettáját a bütykös öreg kezeivel, de olyan bájjal és buzgalommal, hogy azt bármelyik hollywoodi üdvöske megirigyelheti” (Maude Reid)
97. születésnapjáról a sajtó is beszámolt, a még mindig fitt és aktív, gazdálkodó – immár 22 éve özvegy – Mrs. LeBleu szívesen fogadta a látogatókat,
főleg, ha jó erős kávét és cigarettát is fogyaszthatott közben.
Bár ő maga fiatal lánykorától kezdve dohányzott, a fiatalok dohányzási és alkoholfogyasztási szokásait elítélte. Emellett – bár ő nem tanult sem írni, sem olvasni, úgy vélte, minden gyereknek szüksége lenne oktatásra. Egyik unokája úgy fogalmazott, hogy Laonise volt a legokosabb nő a világon, akit ismert és jobban lőtt lóhátról, mint bármelyik férfi.
1943-ban elhunyt Joseph LeBleu utolsó egykori, még élő rabszolgája, James Alphonse. Pontosan fél évvel később távozott az élők sorából százéves bútorai között, a spanyolmoha borította fákkal ölelt régi házban a 104. évét taposó Joe nagyi, a délnyugat-louisianai vidék egyik utolsó bástyája.
findagrave.com
Trent Gremillion / facebook.com
S. Hebert, J. Hebert / facebook.com
The Ruston Daily Leader – Ruston, Louisiana, 13 Jul 1937, Pg.4.
Lake Charles American Press, 26 Jul. 1943.
The Daily Times – Davenport, Iowa, 15 Jul 1937. Pg.26.
American Press, 11 Apr 1940, Katherine Channell
