Legyél te is TESO!

2019. március 3-ig lehet jelentkezni TESO-nak a nyári szünidő alatt szervezett Erzsébet-táborokba. Remek lehetőség, ha szeretnél gyerekekkel foglalkozni, szívesen lennél egy szuper csapat tagja, és akkor is, ha versenyképes fizetésre vágynál.

Az Erzsébet-táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programját jelentik, amelyet az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósít meg Magyarország Kormányának támogatásával. Ezekbe a táborokba főként hátrányos helyzetű gyerekek érkeznek, sok esetben olyanok, akik még sosem látták a „magyar tengert”, vagy például sosem ugráltak trambulinban. A szervezők a Balaton melletti zánkai és az erdélyi, ivói táboraikba várják lelkes fiatalok jelentkezését. Ehhez mindössze két kritériumnak kell megfelelni: 2019. június 1-ig betöltött 19. életév, valamint felsőoktatásban (bármely főiskolán vagy egyetemen) legalább egy befejezett félév. Sikeres felvétel esetén ezek a fiatalok lesznek az úgynevezett TESO-k, a táborok narancssárga pólós szupercsapata, akik arról gondoskodnak, hogy a gyerekeknek minél jobb élményekben legyen része. A TESO mozaikszó tehát Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársakat jelent. De mit is csinálnak ők pontosan? Nézzük:

  • segítenek a tábori programok megvalósításában,
  • ismeretterjesztő és kézműves foglalkozásokat tartanak,
  • sportbajnokságokat, ügyességi versenyeket és tréfás játékokat rendeznek,
  • segítenek, amiben csak tudnak!

Ez mind jól hangzik, de vajon miért éri meg belevágni? Az ingyenes szállás és teljes ellátás mellett versenyképes fizetés is jár a TESO-knak. Az orientációs tréningen való részvétel szintén ingyenes, sőt még az oda-vissza utazásod költségét is megtérítik. A programban való részvételről igazolást állítanak ki, amely nemcsak az önéletrajzodban mutathat jól, hanem ha pedagógus hallgató vagy, akkor a közösségi gyakorlatodat is kiválthatod ezzel. Az már csak a hab a tortán, hogy felejthetetlen közösségi élményekben lehet részed egy szuper csapat tagjaként, ahol akár életre szóló barátságok is kötődhetnek.

Fotó: Erzsébet Táborok

Hogyan tudsz jelentkezni?

1. Jelentkezési lap és motivációs videó

Töltsd ki a jelentkezési lapot (ide kattintva megtalálod) és készíts egy rövid, maximum egyperces motivációs videót, amiben röviden bemutatkozol és elmondod, hogy miért szeretnél TESO lenni!

hplusz.hu
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, amelyek az Ön böngészését segítik weboldalunk látogatásakor.

A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával állíthatja be.