A Savaria Filmakadémia Egyesület által 2021-ben 8. alkalommal megrendezésre kerülő, megújuló Savaria Filmszemle célja, hogy évről-évre felkutassa, összegyűjtse és Szombathelyre hívja a Kárpát-medence magyar kulturális értékeit bemutató filmes alkotóit és az általuk készített filmalkotásokat.
A szemlére magyar állampolgárok pályázhatnak alkotásaikkal, és olyan, a Kárpát-medencéből érkező alkotók, akik a magyarságról/magyar kulturális értékekről, jelenségekről/ jeles ma is élő, vagy történelmi személyiségekről készítették pályaművüket. A szemlére pályázhatnak továbbá a magyar és kárpát-medencei művészeti egyetemek hallgatói vizsga-, illetve diplomafilmes alkotásaikkal.
Az előző években folyamatosan nőtt a beérkezett pályázatok száma, 2015-ben 120, 2016-/2017-ben 140 film érkezett, 2018/2019-ben pedig már 240 alkotás melyek 25 %-a határon túli alkotó, vagy alkotó közösség munkája. A pandémia ellenére 2020-ban is közel 150 nevezés érkezett a felhívásra. Az idei évben is 100 alkotás érkezett a rövid kiírási határidőn belül!
2021-től koncepció váltás következett be, mivel triennálé szerűen, a Magyar Művészeti Akadémia tagozataihoz igazítva kerültek kiírásra a kategóriák: Foto- és filmművészet, Irodalom, Színházművészet témakör volt az idei kínálat. A következő években pedig az Építészet, a Fomatervezés, a Képzőművészet, a Zene és a Népművészet témakörök kerülnek a középpontba.
Fontosnak látjuk azt a tendenciát megemlíteni, hogy egyre több művészeti ágakkal, jeles alkotó személyiségekkel foglalkozó pályamű érkezik.
A díjnyertes filmeket a Helyi Televíziók Országos Egyesülete tagjainak is vetítésre kínáljuk, az alkotók hozzájárulásával.
8. SAVARIA Filmszemle és Konferencia
A vetítések helyszíne: AGORA-Savaria Filmszínház, Jávor Pál terem (9700 Szombathely, Mártírok tere 1.)
2021. június 17. csütörtök, 14.00 • Jávor Pál terem
Megnyitó
2021. június 17. csütörtök, 14:30-19:00 • Jávor Pál terem
14:32 Két főre – Zsigmond Boldizsár
14:47 Lángolj és világíts – Maksay Ágnes, Filep Farkas
15:57 Láttam – Bicskei Zoltán
16:19 Légszomj – Bánovits Ottó
16:45 Kifutás – Gulyás Gyula
18:30 Branka – K. Kovács Ákos, Tóth Levente
18:50 Vetítés vége
2021. június 18. péntek, 14:30-19:00 • Jávor Pál terem
14:32 Blúz – Bunda Rita, Bunda Szabolcs
14:51 a szendiszűcs – Boros Ferenc, Horváth Zoltán
15:30 Az elveszett kolozsvári Bánk bán – Zágoni Bálint, Bertóti Attila
15:44 Végtelenben kettő – Cserhalmi György, Dunai Tamás, Pinczés Dávid, Pinczés Máté
16:01 JHVH – Kocsis Judit
16:16 Utisz útjai – Medgyesi Gabriella, Ordódy Judit
17:11 Apám, Esterházy János – Zsigmond Dezső
17:44 A zarándok angyal – Berda József (Berda – trilógia III.) – Bicskei Éva, Sipos Áron
18:27 A fekete ágy – Emesz Lilla, Balla Gábor, Nagy Roland
18:49 Vetítés vége
2021. június 19. szombat, 09:00-14:00 • Jávor Pál terem
09:02 Elfelejtett nemzedék – Aracsi Norbert
09:28 1920 – Az új Közép-Európa – Greksa Gábor, Kurucz Dániel, Noll-Batek Kristóf, Nahimi Botond
10:38 Színész csak a színházban légy – Ordódy György, Ordódy Judit
11:33 Autóstoppal a szabadság felé – Zajti Balázs, Zajti Ferenc, Zajti Gábor
12:34 Szelíd szeretettel élni életünket – Medgyesi Gabriella, Ordódy Judit
13:43 Vetítés vége
2021. június 19. szombat, 14.00 • Nagyterem
Díjkiosztó gála
A filmek megtekintése ingyenes!
2021-ben ugyanakkor nemcsak a Savaria Filmszemle felhívása, hanem struktúrája is megújult: a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel, valamint a H+ Média és Kulturális Egyesülettel együttműködve szakmai konferencia kerül megrendezésre.
Jelenleg több hazai filmszemle segíti a filmalkotókat abban, hogy gondolataikat megoszthassák az érdeklődő filmbarátokkal, szakértőkkel, és nem utolsó sorban egymással. A szemlék megrendezése egyre nehezebb, egyre nagyobb a kihívás, és szorító annak a tudata is, hogy tematizálni kellene a rendezvényeket, úgy megújítani, hogy egyediséget üzenjenek, és az alkotókat is kihívások elé állítsák. Régi tervünk, hogy a Savaria Filmszemlék kísérő rendezvényeként szervezzünk olyan konferenciákat, amelyeken a Kárpát-medencei filmszemlék tapasztalatait, a filmvilággal, a filmművészettel, filmszemlékkel, filmes oktatással kapcsolatos szervezők, rendezők ismereteit, tudását megoszthassák egymással, a szakmában tevékenykedőkkel. Fontos lenne évről-évre összegyűjteni és közkincsé tenni ezeket a gondolatokat.
8. SAVARIA Filmszemle és Konferencia
Téma: A Kárpát – medence filmszemléi egykor és ma
A konferencia helyszíne: Bernstein Béla Kulturális Központ, Szombathely, Batthyányi tér 9.
Előadók:
Bartók Csaba televíziós szerkesztő, rendező, a Szepsi TV vezetője.
Bíró Tibor filmszínház igazgató, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fesztiváligazgatója.
Buglya Zsófia az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója.
Demeter Éva fesztiváligazgató, Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál Szolnok.
Fülöp József animációs filmrendező, vizuális kommunikációs tervezőművész, egyetemi tanár, a MOME rektora.
Lovass Tibor a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, a Savaria Filmakadémia egyesület elnöke, a Göcsej Filmszemle és a Savaria Filmszemle alapítója
Kollarik Tamás Magyar Filmdíjas, Bánffy Miklós-díjas producer, jogász, egyetemi oktató, filmrendező
Kucsera Tamás Gergely művészetelméleti szakíró, eszmetörténész, filmalkotó, a Magyar Művészeti akadémia főtitkára
Mikulás Ferenc a magyar animációs kultúra egyik legjelentősebb alakja. Stúdióalapító-vezető, a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezető igazgatója, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója.
Paszternák Ádám ügyvezető, Kreatív Európa NKft., Media alprogram vezető
Tolnai Szabolcs rendező, forgatókönyvíró, producer, a Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál Fiatal európai filmesek szekciójának megalapítója
Zágoni Bálint rendező, forgatókönyvíró, producer, a Kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője, Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál szervezője
2021. június 18. péntek
09:00 • Megnyitó (Dr. Kollarik Tamás Magyar Filmdíjas, Bánffy Miklós-díjas producer, jogász, egyetemi oktató, filmrendező, levezető elnöke, Lovass Tibor Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke)
10:00 • Dr. Kollarik Tamás: Kárpát-medencei filmszemlék (kutatás)
10:30 • Bíró Tibor: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
11:00 • Paszternák Ádám: A Kreatív Európa Iroda MEDIA alprogramja
11:30 • Bartók Csaba: Felvidéki filmes megjelenések, filmszemlék
12:00 • Ebédszünet
14:00 • Demeter Éva: Az Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál története
14:30 • Buglya Zsófia: Az ismeretlen Uránia – fejezetek egy filmszínház történetéből
15:00 • Tolnai Szabolcs: A Vajdasági magyar filmszemlék múltja, jelene, jövője
15:30 • A nap lezárása (Dr. Kollarik Tamás)
2021. június 19. szombat
10:00 • Lovass Tibor: A Göcsej Filmszemle és a Savaria Filmszemle története, küldetések
10:30 • Zágoni Bálint: A Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle 20 éve
11:00 • Mikulás Ferenc: „Legyen az animációs mindenkié!” A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
11:30 • Fülöp József: Közösségi élmény és szakmai fórum Az animációs műfaj és közönsége
12:00 • Dr. Kucsera Tamás Gergely: Zárszó helyett – A találkozások találkozása
A konferencia előadásai ingyenesen látogathatók.
Bízunk abban, hogy a két napos kísérő konferenciának is sok érdeklődője lesz, egyrészt a filmes alkotók, a médiumok, az egyházak, a közép és felsőoktatásban filmezést, médiaismereteket tanító pedagógusok és a lakossági érdeklődők köréből is. A H+ Média és Kulturális Egyesület az idei évben biztosítja a konferencia és a filmszemle nagyobb elérését az előadások rögzítésével, amely szintén sugárzásra kerülnek a televíziókban, rádiókban, valamint online platformokon.