Keppel Csilla történész évek óta kutatja a szombathelyi egészségügy történetét. Számos publikáció, tudományos előadás, 2021-ben doktori disszertáció előzte meg beszélgetésünk apropóját adó Test és lélek a Habsburgok árnyékában című kötetét. A témaválasztása alapvetően közügyi természetű, de természetes módon kiérződik családi indítatása is.
Keppel Csilla kettős indítatásból foglalkozik kórháztörténettel. Egyrészt nagyapja – dr. Smidt Lajos (1903. okt. 31. – 1975. jún. 30.) sebész, kórházigazgató – iránti szeretet-tartozásból, másrészt egyfajta becsületbeli ügyből fakadóan szinte predesztinálva érezte magát arra, hogy alaposabban utánanézzen az Emberbaráti Egylet Kórház történetének. 1945-1949 között utolsó igazgatója volt dr. Smidt Lajos, a Smidt Múzeum alapítója a kórháznak. A kötet szimbólum, emlékezés nagyapja pályájának csúcsát jelentő időszakra.
A beszélgetés során sok más mellett kiderül miként, milyen feltételekkel működött Szombathelyen az 1823-ban alakult Emberbaráti Egylet, miként emelt kórházat szombathelyen a reformkori eszmék mentén szerveződő polgárság, kik voltak a páciensek, milyen ismert emberek támogatták annak fennmaradását, vagy arról hogy hol állt a kórház egykori épülete.