A képeslap a múlt záloga

2016. május 6 – 8 között Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából Szent Márton szülővárosa, Szombathely ad otthont a bélyeggyűjtők legnagyobb ünnepének, a 89. Bélyegnapnak, és egyszerre két rangos nemzetközi bélyegkiállításnak.  

A bélyeg kiállítás mellett képeslapok is megjelenek a kiállításon.

A magyar képeslapkiadás 1896-ban, a millennium évében kezdődött. Ebben az évben több magánkiadó is megjelentetett képeslapokat, de Eisler G. sorozata volt az első, amely nem a kiállítást választotta témául, hanem „Üdvözlet Budapestről” felirattal a magyar népi kultúrát. A levelezőlap gyors elterjedéséhez hozzájárult a praktikusság, az olcsóság és a vasúthálózat kiépítése.

Elsők között ábrázolták a fővárost és a legnagyobb településeket, hegyi és tengeri üdülőhelyeket, fürdőket és turisztikai látványosságokat. Budapestről több mint 1800 fajta képeslap készült, de a legrégebbi tájlap közé az 1892-es fiumei és az 1893-as nagyszebeni képeslap tartozik.

Még 1986-ban felmerült a gondolata annak, hogy a háború alatt megszűnt “Hungária Levelezőlapgyűjtő Egylet” helyett jó lenne, ha valamilyen szervezet ismét összefogná a képes-levelezőlap gyűjtőket. Bár foglalkozott a MABEOSZ parafilatéliai csoportja, és a Művészetbarátok Egyesülete is a képes-levelezőlap gyűjtőkkel, de ez nem volt az igazi.1989-ben alakult meg a Hungária Levelezőlap Egyesület, és ugyanebben az évben augusztus 20-án pedig a Képeslevelezőlap-gyűjtők Országos Egyesülete, melynek székhelye Szombathely, elnöke a megalakulás óta Kőszegfalviné Pajor Klára.

Ha Szombathelyen valaki kimondja azt a szót, hogy képeslap, bizonyára sok embernek egy személy neve ugrik be: Pajor Klára. Neve szinte összeforrt a képeslap kiállításokkal és a gyűjtéssel is!
A képeslap-gyűjtéslehetőséget ad ismereteink szélesítésére a múltról, erősítik városunk, országunk szépsége iránti vonzódásunkat, a jövő nemzedékének széleskörű látóteret adnak a múltról, és hordoznak pótolhatatlan értéket. Hiszen számos épület, park már nem létezik, és csak képeslapokon tudjuk megnézni, hogy milyenek voltak sok – sok évvel ezelőtt!

A kiállításig minden hónapban egy – erre az alkalomra készült egyedi képeslap is kiadásra kerül.

Bődi Lívia
MCZS