Kedves Olvasóink! Szeretnénk veletek is megosztani könyvtárunk fontos és elismerő pillanatát!
A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2018-ban elnyerte a könyvtárak szakmai munkájának elismerését jelentő Minősített Könyvtár címet Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár döntése alapján.

A pályázat előkészítése hosszú folyamat volt, melynek során az értékelési elvek szerint, a minőségi kritériumok alapján a könyvtár közössége áttekintette valamennyi könyvtári tevékenységet, megfogalmazták módosítási javaslataikat a könyvtár vezetése számára. Ennek eredménye lett a korábbi évtizedekben is megszokott fegyelmezett és használóközpontú szolgáltatások minőségének folyamatos javítása.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár beadott pályázatának értékelésekor komoly előnyt jelentett a kiegyensúlyozott szolgáltatás, a hosszú rendelkezésre állás, a színes és értékes rendezvények, a pályázatok sikerei, Vas megye kistelepülési könyvtárainak ellátása, szakmai támogatása, valamint a munkatársi közösség szoros együttműködése a szolgálandó közösség érdekében.
Ebben az évben a megyei könyvtárak közül négy részesült az elismerésben, köztük a Berzsenyi Dániel Könyvtár. A büszkén viselt címmel 2022-ig jelezhetik, hogy szakmai teljesítményük hivatalosan is elismert.

A címhez kapcsolódó díszoklevelet 2018. november 13-án vette át Nagy Éva igazgató a könyvtár minőségirányítási rendszerének felelősével, Dr. Baráthné Molnár Mónika igazgatóhelyettessel együtt az EMMI Tükörtermében, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól.
Gratulálunk az elismeréshez és jövőben is ilyen szép eredményeket kívánunk! Becsüljük meg a Könyvtárunkat!